Több mint 170 országban nem lehet megvenni a PC-s Ghost of Tsushimát
Megismétlődni látszik a Helldivers 2-es balhé, ami nem tett jót a Sony megítélésének.
Megismétlődni látszik a Helldivers 2-es balhé, ami nem tett jót a Sony megítélésének.
Sőt, elhivatott rajongóknak hála hamarosan ugyanezt mondhatjuk el a Marathon trilógia többi részéről is.
4600 okostelefon segítségével generált magas nézettségi adatokat egy csaló, komoly pénzt keresett vele.
Már az Early Access verzió is lekörözte az előző rész eredményeit.
Viszonylag ritka, hogy olyan erős heti vásárt kapunk, mint most.
Viszonozta a közösség a bicskanyitogató döntés eltörlését.
Gyakorlatilag kihátráltak korábbi, erősen megosztó döntésük mögül.
Azzal, hogy PSN-fiókhoz kötötte a játék használatát PC-n is, egyeseknek csak apró kellemetlenséget, másoknak viszont elég komoly gondot okozott a PlayStation gyártója.
Soulslike stílusú mészárlás, metroidvania jellegű kalandozás, és újfajta pókerfüggőség vár most benneteket kedvezményes áron.
Legyen szó a régmúlt klasszikusairól vagy az újabb megjelenésekről, most minden Star Wars játékot akciósan markolhatsz fel.
A Gray Zone Warfare olyan sikeresen indult, hogy kétszer is felkerült a 10 legkelendőbb játék listájára, de az eladások és a felhasználói vélemények nincsenek igazán összhangban.
Apró verdák volánja mögé pattanva pörgethetünk nagy versenyeket.
Az egyetlen jó hír, hogy olcsón lecsaphatunk rájuk, mielőtt kikerülnek az áruház kínálatából.
Nem a legmodernebb címről van szó, ami valaha a gépeden járt, de kellemes órákat tölthetnek el vele a műfaj szerelmesei.
A legmeglepőbb a sztoriban, hogy senki sem követelte Gabe Newell fejét.
Senki sem hitte volna, de a zombis túlélőmókák nagypapája végre elhagyja az Early Accesst, és ennek örömére olcsón adja magát.
A Larian Studios eldicsekedett vele, hogy mennyi díjat nyert, és azt is elárulta, hogy milyen funkciókkal készül még jobbá tenni a szerepjátékát.
Van olyan játék, ami 87 százalékkal kerül kevesebbe, mint eddig.
Mindegy, hogy a vámpírnők, sivatagi őrültek vagy tömegben érkező démonhordák aprítása a kedvenc hobbid, most érdemes figyelni.
Hatalmas vásárt tart a Steam és a 2K, aminek köszönhetően egy fagyi áráért markolhatjuk fel az XCOM-ot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)