Hirdetés

Szörnyű állapotban van az Xbox egyik fontos exkluzív játéka bennfentesek szerint

|

Hiába érkezett segíteni a Crystal Dynamics is, nem akar értelmezhető játékká összeállni a Perfect Dark rebootja.

Hirdetés

Még a 2018-as E3-on harangozta be Phil Spencer, hogy miközben több stúdiót felvásároltak, alapítottak egy vadonatújat is The Initiative néven, méghozzá azzal a céllal, hogy felépítsék a God of War szériát jegyző Santa Monica Studio megfelelőjét az Xbox berkein belül. Kezdetben úgy tűnt, hogy nem is lesz gond, hiszen a szakma krémjét igazolták le, ám aztán kiderült, hogy a Darrell Gallagher irányítása alá helyezett sztárcsapatra csupán annyi igaz, hogy sztárokból áll, de csapatként már nem igazán tud működni.

Emiatt van az, hogy már 2024-et írunk ugyan, de a stúdió, amelytől mindenki új IP-t remélt, ám ehelyett a Perfect Dark rebootolása mellett döntött, még mindig nem mutatott semmi érdemlegeset a játékából. Pedig még Gallagher korábbi stúdiója, az időközben a Square Enixtől az Embracerhez került Crystal Dynamics is beszállt a buliba a lelépett csapattagok pótlása végett, és hogy elvégezze a munka dandárját elvégezze. Ez 2021-ben volt.

Hirdetés

Úgy fest azonban, hogy a külső segítség ellenére még mindig súlyos gondokkal küzd a projekt, legalábbis ezt állított Jeff Grubb szakújságíró, aki az Xbox stúdióbezárásai okán beszélt a Perfect Darkról a Giant Bombcastban.

"Éveken át azt hallottam, hogy a Perfect Dark szörnyű állapotban van, sőt igazán szörnyűben. Azóta sem tűnik úgy, mintha össze akarna állni."

Grubb után más szakmabeliek is megszólaltak. A VG247-nek dolgozó Alex Donaldson arról írt, hogy igazán őrült történeteket tudna mesélni a játék fejlesztéséről, de csak azért nem tette ezt meg, mert tiszteli a fejlesztőket, akik tényleg keményen próbálkoznak azzal, hogy felgörgessenek egy sziklát egy meredek dombon. De már kezd fogyni a türelme.

Liam Robertson videojáték-történész szintén lesújtó képet festett a The Initiative játékáról:

"Abból, amit az új Perfect Dark fejlesztéséről hallottam, az egész egy nagy, elhúzódó káosz."

Természetesen nem vehetjük készpénznek az imént leírtakat, de a projektet övező rádiócsenddel együtt aggodalomra adnak okot. És ennek tükrében elég valószínűtlen, hogy ott legyen Joana Dark belsőnézetes kémkalandja az Xbox június 9-én esedékes bemutatóján.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)